• Home
  • Meditations (mp3)
  • A Karma Őrének és a Transzformáció Nagymesterének közös tánca // A Szaturnusz-Plútó együttállás üzenetei (HUNGARIAN language)

A Karma Őrének és a Transzformáció Nagymesterének közös tánca // A Szaturnusz-Plútó együttállás üzenetei (HUNGARIAN language)

20,00 $

Category:

Description

Ezúttal egy olyan előadás anyagát szeretnénk szélesebb körben is elérhetővé tenni, amely arról a nagy jelentőségű konstellációról szól, amely már a 2019-es évet is áthatotta, de 2020. január 12-n bepontosodva egy eddig még talán soha nem látott, mindent felforgató, áthangoló, és minden szinten transzformáló erejű hatással söpör végig rajtunk személyes és globális szinteken is a 2020-as évben. Nagyon fontos tehát tudatosan készülni erre, illetve nagy segítséget jelenthet immár kellő éberséggel, az életünk hétköznapjaiba írt jelzések tudatos értelmezésével átengedni magunkat ennek a mély átalakulásnak, hogy a szükséges elengedések, változások, átégetett felismerések után összehangoljuk az életünket az Isteni Sorsunk és az eredendő élettervünk vezérlőelvével.

Az előadás első részében mesélünk a Szaturnusz és a Plútó általános üzeneteiről, archetipikus tükréről, e két rendkívüli égitest fokozatos kapcsolódásának lépéseiről, majd a bepontosodó együttállás hatásairól és várható karakterisztikájáról.

A második részben pedig abban szeretnénk segíteni, hogy még inkább értelmezhető legyen az üzenet, és fogadható ez az elementáris erejű transzformáló erő, azáltal, hogy megvizsgáljuk, hogy attól függően, hogy mely asztrológiai Házban jelenik meg ez a bizonyos Szaturnusz-Plútó együttállás a 2019/20-as vagy a 2020/21-as évre számolt szolár Antares-kódotokban, milyen élettémákat érint majd leginkább. Így tehát mindenki még mélyebben ráérezhet arra, hogy vajon miben és hogyan fog hatni az ő személyes életére ez a kozmikus hatás. Sőt mindez segíthet abban is, hogy jobban értsétek és kezelni tudjátok a szeretteitek életében történő folyamatokat. 

S bár kivételesen nem egy meditációs utazást nyitunk meg, mégis szívből reméljük, hogy mire az előadás meghallgatásának végére érsz, megszületnek a szükséges felismerések benned, és közben megérintenek az Égi sugallatok Felsőbb Éned és Isteni Sorsod felől, ami nagyban megkönnyítheti a rád váró átalakulás folyamatát, ami valójában a következő éveket és évtizedet is meghatározhatja. 

Dr. Czeizel Beatrix&Greskó Anikó

 

Borítókép: Vadim Sadovski – Shutterstock

 

Plútó -Szaturnusz együttállás teljes Antares-kód – 2020. január 12. 

Plútó-Mars-Jupiter-Szaturnusz együttállás teljes Antares-kód – 2020. március 23.

 

Additional information

Language